II.

Elindul újra a mese! 
Fényt porzik gyémánt szekere! 
Minden csillag egy kereke! 
Ezeregy angyal száll vele! 
Jön, emberek, jön, jön az égből 
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek! 
Szépek és tiszták legyetek! 
Súroljátok föl lelketek, 
csillogtassátok kedvetek, 
legyetek ujra gyermekek 
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese 
már nem is egészen mese. 
Belőle az Isten szeme 
tekint a földre lefele. 
Vigyázzatok hát emberek, 
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni 
s angyalt lesve a csillagok közt 
Isten szekerét megkeresni. 
Ünneplőben elébe menni, 
mesék tavában megferedni 
s mesék tavában mélyen, mélyen 
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete. 
Vak gyűlölettől fekete. 
Vak, mint az emberek szeme: 
az égig sem látnak vele. 
Pedig az égből lefele 
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke, 
ezeregy angyal száll vele, 
az Isten maga száll vele 
és csillagtükröt nyujt felénk, 
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer 
Pillantsatok tiszta szemmel, 
tiszta szemmel, Istenszemmel 
milyen szép is minden ember! 
Minden ember szépségtenger 
s mint a tenger csillagszemmel 
telve vagytok szeretettel…!

Tagadjátok…? Restellitek…? 
Elfordulnak fejeitek…? 
Megvakultak szemeitek…? 
Szépségteket, jóságtokat 
nem érzitek, nem hiszitek…? 
Csillaggyertyák fénye mellett 
Isten elé nem viszitek…?

Akkor bizony rútak vagytok, 
szégenyek és vakok vagytok, 
ha szépek lenni nem akartok. 
De még így is, szegényen is, 
rútan, vakon, mégis, mégis 
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét, 
elindítja fényszekerét, 
jó emberek játékszerét. 
Milyen kár, hogy áldó kezét 
nem érzitek, nem nézitek 
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van, 
minden embernek gondja van, 
a sok angyalnak mind gondja van 
s az Istennek is gondja van, 
mert mindenekre gondja van. 
S így múlik el a szép s a jó 
az ember mellől, nyomtalan.

1946